Reumás vagyok. Ez sajnos látszik is rajtam. Néha nehezen elviselhető fájdalmakkal jár, amely meggyötri testem-lelkem.
Emlékszem egy régi karácsonyra, amikor az egyik családtagomtól egy olyan könyvet kaptam, amely kifejezetten a betegséggel volt kapcsolatos. Biztos jó szándék vezérelte a választásban, de én nagyon utáltam, hogy rólam pont, és csakis a betegségem jutott eszébe.
Mert még nő is vagyok, anya, kétgyerekes. Meg vegyészmérnök. Barna hajú, és szemüveggel olvasok, kedvelem Thomas Mannt. Szeretem a virágokat és a macskákat, és magam sütöm a kenyeremet. Időnként rákattanok egy muzsikusra, és hónapokig David Garrettet hallgatok, Khatia Buniatishvilit, vagy Michael Bublét. Beleástam magam az informatikába, csak mert tetszik. Szelektíven gyűjtöm a szemetet és nem kérek nylonzacskót a boltban. Összegyűjtöm a még használható ruhákat, és elviszem egy segélyszervezetnek, hogy odaadják a hajléktalanoknak.
Odaadják egy embernek, akinek nincs lakása. Aki emellett talán tanár, vagy lakatos, vagy pék. Szőke, barna, vagy esetleg ősz. Imádja Hofit, Bunyós Pityut, Heideggert vagy Maupassant. Egyke volt, vagy van testvére, édesanyjának imádott gyönyörű kicsi gyermeke volt évtizedekkel ezelőtt. Kutyás, macskás, horgász. Álmában illatos puha ágyban alszik és kávéillatra ébred. Szóval ember. Ember, akit nehezen elviselhető fájdalmak gyötörnek.
Tényleg csak ez az egyetlen jut eszünkbe róla, hogy ő hajléktalan?
Alig hiszem
2018.11.12. 12:05 hajno1
Szólj hozzá!
Ajánlott bejegyzések:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
